Teljesen érthető, hogy a szülők szeretnék, ha a gyerekük a környezetet tisztelve, minél kevesebb hulladékot termelve élnének, elsősorban a saját jövőjük érdekében. Ebben a témában hatalmas tempóval hasít a zero waste hullám, csakhogy van itt egy kis bibi.

Kép: via

Az uzsicsomagolás terén a zero waste "királynője" a textil uzsonnacsomagoló:

A tipikus textil uzsonnacsomagoló valóban segít abban, hogy kevesebb szemetet termeljen a csimota az uzsonna eldobható csomagolásának elhagyásával. Ráadásul irtó aranyos minták vannak, tényleg jókedvre derül az ember tőle, és ez jó.

A baj viszont az, hogy a textil ökolábnyoma hatalmas: a gyapot ültetvények nagyon sokszor olyan országokban vannak, ahol a szükséges víz előteremtése visszafordíthatatlan környezeti károkat okoz (pl. Üzbegisztánban lecsapolták az Aral tavat), a gyapot rengeteg vegyszert igényel, és ha öko a termesztés, akkor a lábnyom csak nő: a vegyszermentes termeléssel sokkal kevesebb a hozam, nehezebb a művelés, stb.

A dán Környezetvédelmi Minisztérium hires tanulmánya (ami egyébként a bevásárló táskák kapcsán vizsgálta a textil lábnyomát) szerint egy textiltáskát 7300x , egy ökotextil táskát 20 000 x újrahasználni, hogy az előállítás hatásaiban ugyanott legyünk, mint egy eldobhatós nejlon szatyor. A tanulmány kritikusai azt emelik ki, hogy a tanulmány csak az előállítást vizsgálta, a keletkezett hulladékot nem.  A keletkezett hulladék is nagy probléma, és a tanulmány kitér egyébként arra, hogy ezt azért nem vizsgálta, mert a dánok fegyelmezettek a zacskók visszahordásában, illetve dániában a PE szatyrokat égetőbe viszik. (Ahol CO2 és víz lesz belőlük, szemben egy sor más nem olefin műanyaggal.) 

Az uzsicsomagolások kapcsán azonban most a tanulmány azon részei fontosak, amik azt elemzik, hogy mitől ennyire fenntarthatatlan az, hogy mindent textilre teszünk át. A pamutvászon ökolábnyoma köztudottan hatalmas. Ráadásul rengeteg a hulladéktextil, sokszor olyanok is, amiket legyártottak, szállítottak, tároltak, majd szemétté vált anélkül, hogy bárki valaha használta volna. A gyapotot ráadásul rengeteg helyen egyáltalán nem méltányos körülmények között termelik és szüretelik. Erre vonatkozóan egyébként léteznek textiltanúsítványok.

A vadonatúj textilből készített uzsonacsomagolók nem jobbak, mint akár a folpack, vagy pláne a viaszolt papír szendvicscsomagoló. Kevesebb hulladék marad utánuk, de sokkal nagyobb kárt okoznak az előállításuk miatt.

Tovább ront a helyzeten, hogy a legtöbb szendvicscsomagoló belsejébe poliuretán fóliát tesznek, hogy vizálló legyen. A poliuretán (PUL) laminálás egy teljességgel újrahasznosíthatatlan, alapanyagaiban (izocianátok és polyol gyanta) nagyon (nagyon) mérgező, veszélyesen előállítható műanyag. Nem is célunk, hogy monomerjeire bomoljon, mert ezzel visszakapnánk a mérgező alapanyagait. A PUL semmiképp sem tekinthető zero waste-nek.

Hatalmas önámítás azt hinni, hogy egy termék zero waste, mert kivált valamit, ami eddig a szemetesbe került. Egy vékony PE fólia helyett textil+ PUL fólia házassága soktízezerszeres újrahasználat esetén jöhet szóba.

Persze azzal sincs baj, ha azt mondod, hogy neked ez tetszik, tök jó termék, és vidám, és  ezt szeretnéd használni. Jobb megoldás pl. mint az alufólia, amit a szemetesbe dob a gyermek. Praktikus is a műanyag belsejével, könnyű tisztítatni stb. 

Csak ne hidd azt, hogy ez zero waste. Egyáltalán nem az. 

Ha szívesen olvasnál igényes és megoldás kereső zöld cikkeket, csatlakozz kedves és világoszöld csoportunkhoz: